SHARP napelemek

Közzétette: | szeptember 14, 2015 | Megújuló energia magazin, Napenergia | Nincs hozzászólás
Sharp Solar Electricity

A SHARP név ismerősen hangzik mindenkinek, rengeteg elektronikai termékkel képviselteti magát a piacon. Többek közt az egyik legnagyobb napenergiával foglalkozó vállalat a világon, és el kell ismerni, a napelemes rendszerek területén igazán nagy dolgokat vittek véghez és terveznek a jövőben. A vállalatot több mint száz évvel ezelőtt alapították és bő ötven éve foglalkoznak a napenergia hasznosításával, napelemek és napelem rendszerek fejlesztésével. Az első működő prototípus egy zsebrádió volt, amit napelem cellák láttak el energiával és tömeggyártásba is került. Azóta sok év telt el és a vállalat is nagy fejlődésen ment át. Napjainkra nem zsebrádiókat és zsebszámológépeket látnak el energiával a SHARP napelemek, ennél lényegesen nagyobb babérokra törnek.

SHARP

Történetünk egészen 1912-re nyúlik vissza, ekkor alapította a céget Tokuji Hayakawa nevű úriember. Az első tömeggyártásban előállított termék egy Hayakawa névre hallgató mechanikus toll volt, amit Amerikába és Európába is exportáltak. Több gyárat is építettek és gyors ütemben fejlődött a vállalat. 1923 volt a vállalat legrosszabb éve, az összes gyárukat lerombolta a Nagy Kanto földrengés. A következő évben újra kezdődött a SHARP birodalom újjáépítése és napjainkra mondhatni elektronikai világhatalom lett. A kényszerű új kezdet rádiók fejlesztéséről és eladásáról szólt, majd televíziók és más elektronikai cikkek bővítették a SHARP vállalat kínálatát.

 A SHARP alapítója, Tokuji Hayakawa.

Tokuji Hayakawa.

SHARP Solar

1959 volt az év, amikor Tokuji Hayakawa úr egy újabb nagy álmát valósította meg, mégpedig nem csupán olyan termékeket gyártani, amik elektromos áramot használnak, hanem olyanokat is melyek elektromos áramot termelnek. Ez volt a következő nagy áttörés a televízió után. 1961-ben ez az álom alakot öltött egy rádióban, amit napelem cellák működtettek. Ettől kezdve beindult a SHARP vállalat napenergia hasznosítására alkalmas termékek fejlesztése és gyártása.

A SHARP Solar Electricity logója.

SHARP Solar Electricity.

Napelem cella tömegtermelés

1963, a SHARP vállalatnak sikerül elsőként napelem cellákat sorozatgyártásban is előállítania. Ezzel nemzetközileg is elismert név lett a SHARP a napelem cellák gyártásában. Nagy jelentőségű volt ez az eredmény, mivel ennek köszönhetően a napelem technológia lett a legígéretesebb tiszta energiaforrás a huszonegyedik század számára. A napelem cellák fejlesztése volt a SHARP Oproelectronics kezdete. Szintén ebben az évben látott napvilágot a világ első napelemmel felszerelt világító bójája a Yokohama öbölben. Napjainkra számtalan helyen alkalmazzák a SHARP napelemeket.

Ogami sziget világítótorony, Nagasaki prefektus

1966, akkoriban az Ogami szigeten található világítótoronyba egy őr lakott, aki felügyelte a torony működését. Ez azt jelentette, hogy a parti őrség egy hajójának rendszeresen ételt és italt kellett szállítania a toronyőrnek és üzemanyagot a generátor működtetéséhez. A napelem rendszer felszerelése után nem volt szükség emberi beavatkozásra, a magas színvonalú SHARP technológia lehetővé tette a világítótorony folyamatos energiaellátását még nagyon zord körülmények közt is (nagy hullámok, erős szél). A Nagasaki prefektus egy 225W-os napelem rendszerrel szerelte fel a SHARP vállalat, a maga idejében ez számított a legnagyobbnak.

Űrben használható napelemek

1967-ben vette kezdetét az űrben használható napelem cellák fejlesztése és 1970-ben el is kezdődött azok gyártása. A NASDA (National Space Development Agency of Japan) 1972-ben engedélyt adott a SHARP vállalatnak, 1976-ban a működő „Ume” műhold SHARP napelem cellákkal volt felszerelve. A világűr a Földével össze nem hasonlítható, kíméletlen környezet. A SHARP napelem technológia itt is bizonyította megbízhatóságát. A műholdra 4,940 darab SHARP napelemes modul lett felszerelve.

Az első napelemes számológépek

Ebben is a SHARP vállalat volt az első, 1976-ban került forgalomba a már 1964-ben létező számológép továbbfejlesztett és megfizethető változata. A folyékony kristály kijelzőnek és a napelem celláknak köszönhetően az 1976-os modell csupán 65 gramm súlyú volt, az 1964-es modell még 25 kilogramm volt.

Katsuragi erőmű

1981-ben kezdődtek a munkálatok. Az erőmű tetejére 800 napelem modult erősítettek, napenergia elnyelők, hőtároló tartályok, és az űrkutatásban használatos napelem cellák technológiájának fejlesztése zajlott és zajlik a mai napig itt. Napenergiából nyerik ki a szükséges villamos áramot és rengeteg adatot is gyűjtenek a napelem rendszerekről, alkalmanként kísérleteket is végeznek. 2008-ban a napelem rendszer 160 MW éves teljesítményt ért el.

A kétrétegű napelem cella

Egy új technológia bevezetésével még hatékonyabb napelem cellák előállítása vált lehetségessé. A vékony, kártya zsebszámológépek lettek elsőként ezzel a technológiával készült napelem cellákkal felszerelve.

Oita tengeri farm

A tengeri farmok lányege tengerből származó táplálék és tengerifű tenyésztése. Bizonyos fajok egy zárt rendszerben élnek együtt és gyarapodnak. Az Oita tengeri farm 1988-ban lett SHARP napelem rendszerrel felszerelve. Ez volt az első ilyen farm. Azóta többet is létesítettek. Ebben az évben a SHARP amorf napelemek hatásfoka elérte a 11,5%-ot, ami hatalmas előrelépésnek számított. Egyre kisebb felületre volt szükség az egyre kevesebb, de annál hatékonyabb napelemek telepítésére.

A világ leghatékonyabb napeleme

1992-ben a SHAPR vállalat a polykristályos napelemével elérte a 17,1% hatásfokot, ami a világon a legmagasabb érték ebben a kategóriában. Ráadásul a napelem modulok tömeggyártása alacsony költségű, így még egy lépést tettek a mindenki számára megfizethető, minőségi és hatékony napelem gyártása felé. A monokristályos technológia terén is nagy eredmény fűződik ehhez az évhez, a monokristályos napelem cellák elméleti maximum hatásfoka 28%, a SHARP vállalat szintén egy tömeggyártásra alkalmas modellével 22% hatásfokot ért el.

A SHARP vállalat egyre nagyobb lépéseket tesz, napjainkra számtalan új technológiát vezettek be a napelemek gyártásában és fejlesztésében. A zsebszámológépektől kezdve a háztartásokon és irodaházakon át egészen a világűrig mindenhol megtalálhatjuk a SHARP vállalat napelemeit. A több mint ötven, a napelem technológia világában eltöltött produktív év méltán emeli a SHARP vállalatot a világ legnagyobb napenergia hasznosítással foglalkozó vállalatai közé.

A legnagyobb dobás

2010-ben írták alá a megegyezést, mely szerint a SHARP vállalat fog közreműködni a világ eddigi legnagyobb naperőművének a megépítésében. Az erőmű Thaiföldön, Lop Buri tartományba lesz telepítve, a munkálatok 2011-ben kezdődtek el. A naperőmű 73 MW méretű lesz. Viszonyítási alapul egy átlagos Thaiföldi háztartás fogyasztása éves szinten 1438,8 kWh. A naperőmű 70,000 otthont lesz képes elektromos árammal ellátni, ehhez 500,000 napelem panelt fognak használni. A naperőmű 250 focipályányi területen fog elterülni.

Hozzászólás

Az email címet nem jelenítjük meg sehol.