A napelem pályázatok haszna

Napelem pályázat haszna, napelem pályázatok cégeknek, napelemes pályázatok vállalkozásoknak

Egy napelem rendszer telepítése nem kis munkával járó folyamat, ráadásul az anyagiak terén is megterhelő. Annak ellenére, hogy a napelemek számos jó tulajdonsággal rendelkeznek, kevesen tudják megengedni maguknak a telepítésüket. Hiába beszélünk egy hosszú távú befektetésről, ami több évtizeden át hatékonyan működik és sokat spórolhatunk vele, ha egyszerűen nem tudjuk magunknak megengedni a napelemekhez szükséges összeget, vagy nincs meg a kezdő tőkénk.

Kiírt napelem pályázat cégeknek vállalkozásoknak, napelemes pályázatok kiírásaMivel ez egy olyan energiatakarékos berendezés, ami környezetbarát – és valljuk be, ez a tulajdonsága nagyon fontos lett az utóbbi években a súlyos környezetszennyezés miatt – az állam úgy próbál ösztönözni bennünket a használatára, hogy pályázatokat hirdet meg, amelynek során komoly pénzösszeget kaphatunk a rendszer telepítésére. Egy jó pályázat elnyerésével akár a teljes összeget is megtérítik nekünk. Különböző kategóriákat megtalálhatunk, annak függvényében, hogy mire van szükségünk. Tehát léteznek lakossági pályázatok, melyeket családi házak, esetleg kisebb társasházak pályázhatnak meg, továbbá a nagyobb társasházaknak ugyancsak külön kategóriában kell pályázniuk. Egy másik kategória a közintézmények és vállalkozások számára kialakított pályázatok, melyek nemcsak hazai forrású, de Európai Uniós támogatásra is lehetőséged adnak.

A pályázathoz szükséges és a róla szóló dokumentumok között olyanok találhatóak, mint például:

A pályázati felhívás szövege: ebből megismerhetjük a pályázat pontos címét, a támogatás célját, valamint azt, hogy ki finanszírozza a projektet és pontosan kik pályázathatnak és nyerhetik el a támogatást. Ami nagyon fontos a pályázat előkészületeinél az, hogy a támogatható tevékenységek körét alaposan tanulmányozzuk át, mivel kizárólag arra kapunk támogatást, ami ott fel van sorolva.

Tájékoztató: bevezetést ad arról, hogy mi módon nyújthatjuk be a pályázatot és milyen adatokra van szükség a továbbiakban.

A pályázati útmutató: ez azért hasznos, mert mindent magában foglal, amire szükségünk van a pályázás folyamán. Részletesen ismerteti a jogosultak körét, a pályázat benyújtásának módját, a határidőket, valamint minden egyes dokumentumot feltüntet, ami nélkülözhetetlen egy ilyen projekt számára. Ezek kulcsfontosságú információk, amelyeket nagyon alaposan kell átolvasni, nem szabad szemet hunyni egyetlen apróság felett sem.

Napelem pályázat cégeknek, napelem pályázat vállalkozásoknakPályázati kézikönyv: egy nagyon komplex és alapos útmutató a pályázati portál használatához. Mivel manapság már minden elektronikus úton történik, ezért a pályázatot is ily módon nyújthatjuk be. Ennek érdekében pedig meg kell ismernünk a portált, ahol lebonyolítjuk a jelentkezést és a kitöltéseket. A napelem projekt során nagyon fontos, hogy minden adatot pontosan adjunk meg, a saját adatainktól kezdve a technikai információkig egyaránt. Ezért egy úgynevezett pályázati űrlapot kell először kitölteni és elküldeni.

Friss hírek szerint 2016 tavaszán új lakossági energiatakarékossági pályázat fog megnyílni. Bár ez még a jövő titka, de valószínűleg nemcsak napelem pályázatok lesznek meghirdetve, hanem napkollektorosak is. Mivel a pályázatokat több forrásból is hirdetik, hiszen lehet az hazai vagy Uniós is, ezért a lehetőségek tárháza fog megnyílni előttünk a 2016-os év kezdetével.

Miért pályázzunk napelemre?

A fent említett folyamat hosszú, bonyolult és nagyon alapos odafigyelést igényel. Nem meglepő, ha sokan azt gondoljuk ezek után, hogy nem éri meg az energiát befektetni, hiszen nem is biztos, hogy megnyerjük a támogatást, ráadásul senkinek sincs ideje és ereje ilyen komoly és részletes dolgokkal foglalkozni. A papírmunkák mindig csak gondot okoznak, és aki csak teheti, igyekszik elkerülni az ilyesmit. Azonban a sok munka meghozza a gyümölcsét, és ha végigcsináljuk, akkor akár 40 éven át élvezhetjük a napelem rendszerünkből származó előnyöket. Bár sok pénzbe kerül a telepítésük, és eltart egy ideig, mire teljes mértékben megtérül a befektetésünk, a napelemek használata mégis egyre közkedveltebb és elterjedtebb lesz. Számos előnye miatt ugyanis a megtérülési időre megéri várni.

 

Hozzászólás

Az email címet nem jelenítjük meg sehol.