Napelemek felhasználási lehetőségei

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a még mindig megszokottnak, hagyományosnak nevezhető fosszilis tüzelőanyagokban több szempont miatt sem lehet már maximálisan megbízni. Először is ezeknek a tartalékai vészesen fogyóban vannak és egyes felmérések szerint 100, 150 éven belül elfogynak. Másrészről pedig bizonyított, hogy a fosszilis energiaforrások káros hatással vannak a környezetre, amelyeknek túlzott felhasználása teljes mértékben hozzájárult a globális felmelegedéshez. Nem vitás, ha az emberiség ezeknek nem int búcsút és a hőmérséklet 2 Celsius-fokkal emelkedik a következő évtizedekben, akkor a klímaváltozás megállíthatatlan lesz, veszélybe sodorva ezzel több millió ember életét.

Szerencsére van kiút a környezetszennyezésből és nem hatékony energiaforrásokból. Természetesen a jelent és a jövőt is a megújuló energiaforrások jelentik, akárcsak a szél vagy ép a Nap. Az elmúlt évtizedekben az emberiség hihetetlen nagy erőkkel fejlesztette ezeket, ezért a szélturbinák és napelemek hihetetlenül hatékonnyá váltak. Például a napelemek olyan helyen, ahol a Nap sugarai maximálisa kiélvezhetőek, fel tudják venni a versenyt a gázkazánokkal, kályhákkal és bojlerekkel. A napelemek hatékonysága, tartóssága és nem utolsó sorban változatos felhasználási lehetőségei vitathatatlanok. Napjainkban már a napelem megjelent és fontos tartozéknak számít például az űrkutatásban, a mezőgazdaságban, városok energiaellátásában és számos egyéb szituációban. Megfigyelhető, hogy a napelemek felhasználására számtalan példa van, a már megszokott napelemes áramtermelő rendszereken kívül sok speciális esetben alkalmazhatóak a napelemek, mint energiaforrások.

Fosszilis tüzelőanyagok következménye

Fosszilis tüzelőanyagok következménye

A napelem szerepe az űrkutatásban, távközlésben és a  műholdakat illetően

Napelem az űrkutatásban

Napelem az űrkutatásban

A magas teljesítményt és egyedülálló működést leginkább az igazolja, hogy a napelemek megállják a helyüket akkor is, amikor az űrkutatásról, műholdak energiaellátásáról vagy épp a távközlésről van szó. Kétség sem fér hozzá, hogy minden komplexebb, újabb berendezést, így a napelemet is ott alkalmazták először, ahol nem volt hozzáférhető egyéb villamos energia forrás. Természetesen az űrkutatás folyamán merült fel először a napelem kiváló használhatósága. A műholdakon ma is a napelemek adják az energiát az ott lévő berendezéseknek. Mivel felhős időtől az űrben nem kell tartani, így folyamatos lehet az energiaellátás a napelemek által. A NASA jövőt illető terveiben is szerepet kapnak a napelemes rendszerek, amelyek segíthetnek a világegyetem felfedezésében. Például az Elon Musk irányította, alapította SpaceX nevű vállalkozás is ezekre alapszik. Ez is igazolja, hogy a napelemes rendszer a jövőt jelenti.

Vízszivattyúzás és öntözés a napelemes rendszerekkel

Öntözés napelemmel

Öntözés napelemmel

Vitathatatlan, hogy a mezőgazdászoknak is szükségük van olyan berendezésekre, amelyek segítik a termés gondozását. Modern korunkban a víz felszínre juttatásához szivattyúzni szükséges és a szivattyúk legtöbbször villamos energiát használnak. Régebben még divatosak voltak a benzin szivattyúk, azonban az olajár emelkedése gazdaságossá tette a napelemes vízszivattyúkat is, arról nem is beszélve, hogy ezeknek a használata nem tett jót a környezetnek. Hatalmas előnynek mondható, hogy a napelemes szivattyúk üzemeltethetőek közvetlenül a napelemekről is vagy az éjszakai vízellátás igénye esetén akkumulátorokba tölthető a napelemek által előállított energia, így folyamatos lehet a szivattyúzás. A benzinszivattyúval ellentétben a napelem, mint energiaforrás lényegesen kevesebb hibaforrást rejt magában, mert mozgásból, kopásból adódó hiba nem fordulhat elő. Nem csupán a nyugaton, de már hazánkban is egyre több gazda választja ezt, búcsút intve a ma már elavultnak tekinthető egyéb megoldásoknak.

Világítás köztéren, épületeknél, kertekben a  napelem segítségével

Napelemes közvilágítás

Napelemes közvilágítás

Gyakran lehet látni olyan villanypóznákat, amelyek egy egyedibb szerkezettel vannak ellátva. A nyugatibb várásokban, ahol naponta több órán keresztül lehet örülni a nap sugarainak, ez a megoldás már általánosnak mondható. Ezzel a város rengeteg pénzt spórolhat meg, arról nem is beszélve, hogy a napelemek biztosította fényerő erős és sokkal jobb, mint a régi póznák nyújtotta fény, amelyik koromsötétben is édeskevés. Sőt, olyan helyzetben, ahol a világítási igényhez szükséges vezetékes áramellátás távol van vagy komplikált a hálózat bevezetése, utólagos kiépítése, jó megoldás lehet a napelemekkel történő ellátás. Míg nappal a napelemek feltöltik az akkumulátorokat és energia-fogyasztás nem történik, az éjszakára feltöltött energiatárolókból kiszolgálhatóak a fényforrások. Az energiatakarékos lámpák, különös tekintettel a LED technológia fejlődése lehetővé tette, hogy gazdaságilag is kedvezővé vált a napelemes világítás, mint alternatíva. Azok a városok, amelyek ezekre alapoznak kétségtelenül egy olyan hosszú távú befektetést választottak, amelyik éjszaka kellő fényt biztosít a járókelőknek és a sofőröknek is.

Napelem, mint közszükségleti cikk

Több tíz éve még nem lehetett bátran kijelenteni, azonban ma már bizonyos, hogy a napelem számos mindennapi cikkbe bele van építve. Sokan nem is gondolnák, hogy mennyi mindenre lehet ezt alkalmazni, mérettől függetlenül. Természetesen a leginkább ismert a házak tetejére szerelhető napelemes rendszer, azonban ezen kívül sokkal bővebb a felhasználási terület. Nem tévedés hát azt mondani, hogy a napelem mára természetes a mindennapi használati cikkekbe építve is. Az elektronikus termékekbe beépítve áramforrást nyújtanak a számológépekben, órákba, reklámcikkekben. Kapható napelemes világító házszámtábla, napelemes kerti lámpa, napelemmel működő világító fényképtartó, egyéb dísztárgy vagy művészei alkotás. Napelemekkel segíthető a tájékoztatás is kertben vagy köztéren egyaránt. Speciális funkció az automaták áramellátása napelemmel, így a napelemes parkoló automata, mely ma már gyakori látvány. Kétségtelen hát, hogy a napelemek már most, fejlődésükben számos mindenre használhatóak. Pár évtizeden belül pedig még inkább dominálni fogják a mindennapi kellékeket. És erre vitathatatlanul nagy szükség van.

Napelemek és a telekommunikáció

A kommunikáció az emberi fejlődés legfontosabb része, ezért ennek a fejlődésére mindig érdemes nagy figyelmet fordítani. A napelemek itt is hihetetlen nagy segítséget nyújthatnak. A hírközlő berendezések áramellátásánál a napelem több helyen megtalálható. A mobilszolgáltatók átjátszóállomásaitól a tv-reléállomáson át a nyilvános telefonállomásig, használnak napelemeket. Ennél a felhasználási módnál is vezetékes áramellátástól való nagy távolságok, vagy a hálózat teljes hiánya indokolja a napelem szerepét.

Napelemek a szórakoztató iparban

Las Vegas-ról gyakran mondják, hogy a fények városa. Ez nem is meglepő, hiszen ott éjjel sem áll meg az élet és éjszaka is szükség van a fényre. Ez a városnak hihetetlen kiadást jelent, amin szerencsére változtatni tudott az önkormányzat. Ma már a közterületek, hotelek, éttermek és kaszinók is szívesen választják a napelemeket. Las Vegas-ban, ahol a Nap mindig hét ágra süt, egy vitathatatlanul jó befektetés, hiszen csak ritkán van olyan, hogy ne érné meg ezt választani. Mivel ott állandóan süt a Nap, a napelemes rendszerek hihetetlen hatékonyan tudnak működni. Emellett itt és sok más helyen is megfigyelhető, hogy egyre több helyen bukkan fel a mini napelemes energiaforrás a játékokba, makettekbe építve. Ennek a tendenciának van egy fontos jelentősége az alap funkción kívül is. A napelemes játékok szélesebb közönséggel ismertetik meg az eszközt, így főleg a fiatal generációt is a környezettudatos szemléletre nevelik. A felhasználásnak ezen a területen is csak a fantázia szab határt.

A napelem, mint villamos erőmű

Főleg az iparilag fejlett országokban, ahol az energiaigény jelentős és emellett a környezet tudatosság magasabb szinten áll, állami támogatások ösztönzik a tiszta, megújuló energiaforrások térnyerését. Ezekben a térségekben találkozhat az ember leginkább az erőműi méretű napelem mezőkkel és a szélerőművekkel. Németország és Spanyolország jelenleg élen jár a beépített napelemes teljesítményekkel. A távolkeleten, ahová a globális termelés jelentős része áttevődött, szintén fontos szerephez jutott a megújuló energia. A tömegtermeléssel járó környezetterhelés és az energiaínség Kínában egyre nagyobb probléma. A gazdasági fejlődés egyik gátja az energiahiány, amelyet csökkenthet a naperőművek vagy szélerőművek áltat tisztán termelhető villamos energia.

Napelem naperőmű

Hozzászólás

Az email címet nem jelenítjük meg sehol.