A napelemek előnyei és hátrányai

Napelemek rendszerek előnyei és hátrányai

Amikor a napelemeket emlegetik, valljuk be, hogy nem sok ellene szóló érvet hallunk. Ez azért van, mert egy napelem rendszer valóban sokkal több mellette szóló érvet garantál, mint ellene. Ha eddig nem tudtuk, hogyan viszonyuljunk egy ilyen rendszerhez, akkor most részletesen bemutatunk minden olyan tulajdonságot, ami úgy mellette, mint ellene is szól.

Az egyik legjobb tulajdonsága, sőt, nevezhetjük a legjobbnak is, az, hogy a napelem egy megújuló energiaforrás. Tehát ebből nem fogyunk ki soha sem, legalábbis addig, amíg a Nap él. A nem-megújuló energiaforrásokat egyre nagyobb mértékben használjuk ki, ezért fontos, hogy olyan energiaforrásokban gondolkodjunk, amelyekkel nem merítjük ki a Föld erőforrásait.

Napelem előnyei, áramtermelés

Napelem előnyei, áramtermelés

Egyik előnyből jön a másik, hiszen ha már ott tartunk, hogy szinte soha nem fogy el a napenergia, akkor azt is meg kell említenünk, hogy a legtöbb esetben szinte mindenhol jelen van. Tehát égövtől függetlenül szinte mindenki élvezheti a napelemek teljesítményét. Természetesen nem várhatunk el csodát egy árnyékosabb helyre telepített napelemtől, hiszen nyilvánvalóan jobban teljesít a napos éghajlatok esetében, azonban a teljesítményét fokozni is lehet a megfelelő technikával.

Ugyancsak a napelemek mellett szól az is, hogy környezetbarát tulajdonsága van. Röviden: a működésük során nem szabadulnak fel káros anyagok, nem szennyezik a légkört vagy a környezetet. Tekintettel lévén a jelen környezeti helyzetre és a komoly mennyiségű szennyezésre, az ilyen rendszerek elterjedése jelentős mértékben javíthatja a környezetszennyezést.

A napenergia bőséges, tehát nagyon nagy mennyiségű energiát képes átadni. Ha mindenki tudná, hogy a Nap 20.000-szer több energiát képes átadni annál, mint amennyire valójában szükségünk van az egész Földön, sokkal többen igénybe vennék ezt az erőforrást. Mivel a napenergia potenciálja hihetetlenül nagy, csak bátorítani tudunk mindenkit arra, hogy a napelem rendszert betelepítse és kihasználja.

Napelem rendszer előnye a természetbarát áramtermelés

Napelem rendszer előnye a természetbarát áramtermelés

Ami a rendszer árát illeti, itt előnyről és hátrányról egyaránt beszélhetünk. Valóban nem olcsó egy napelem rendszer telepítése, hiszen szakértelmet és speciális összetevőket igényel. Ezért sokan mégsem vállalják fel ezt. Azonban nem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal – és elérkeztünk a téma előnyösebb oldalához – hogy pályázati támogatást is kaphatunk hozzá. Olyan mértékű anyagi támogatást nyerhetünk el egy jól megírt pályázat során, hogy akár a teljes költségünket is fedezhetjük vele. Ráadásul ha már egyszer telepítve van, a napelem karbantartása nem fog problémát okozni, mivel nagyon kevés figyelmet igényel, és amúgy is több évnyi garanciát is biztosítanak számunkra.

Ne feledkezzünk meg azonban a hátrányokról sem: mint azt feljebb már említettük, a napelemek optimális működése valamilyen szinten időjáráshoz van kötve. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak a nagyon meleg övezetekben használható! Mindez csak annyit jelent, hogy előfordulhatnak olyan napok is, amikor nehezebb megtermelni az elektromos áramot nagyobb mennyiségben. Ilyenkor viszont bátran nyúljunk hozzá a csúcsidőkben túltermelt energiához és használjuk fel a tartalékot.

Ugyancsak hátránynak számítható be az optimális működéshez szükséges hely vagy helyszín. Erről külön cikkben olvashatnak, azonban fontos tudni, hogy a napelemeket nem telepíthetjük akárhová. A lapos-tetőt például csak speciális esetben használhatjuk napelemek telepítéséhez, ugyanis ez egy külön módszert igényel. Az összetett tetőknél is oda kell figyelni a dőlésszögekre, hiszen nem mindegy, hogy milyen szögben telepítjük a napelemeket. Az optimális működés elérésének érdekében számos tényezővel kell számolnunk. Azonban azt se felejtsük el, hogy a tökéletes körülmények nagyon ritka esetekben adottak, tehát nem kell a tökéletességre törekedni. A lényeg, hogy megfelelő dőlésszögben és tájolásban telepítsék, és figyeljünk arra, hogy lehetőleg ne árnyékoljuk fákkal, oszlopokkal, vagy más épületekkel a napelem rendszerünket.

Napelem előnye a városi áramtermelés is

Napelem előnye a városi áramtermelés is

Láthattuk tehát, hogy mik szólnak a napelemek telepítése mellett és ellen, így aki eddig nem tudta, hogy valóban megéri-e befektetni egy ilyen megújuló energiaforrásba, az most már bátran mérlegelhet a pro és kontra érvek között. Láthatjuk azonban, hogy a mellette szóló tulajdonságai jóval kiemelkedőbbek, mint az ellene szóló néhány részlet. Ne felejtsük el, hogy a napelemekben gondolkodók hosszú távon gondolkodnak, mivel egy napelem élettartama elérheti akár a 40 évet is, amiből általában 20 év még a garancia időtartama is. Nem véletlen tehát, hogy egyre többen döntenek e mellett a környezetbarát, hatékony és megújuló módszerben. Ami pedig az árát illeti, érdemes a pályázatokról szóló cikkünkből bővebben informálódni, hiszen elérhetjük azt is, hogy támogatásokat kapjunk.

Hozzászólás

Az email címet nem jelenítjük meg sehol.